Mikor reggel kipattant a szemem rögtön egy név jutott az eszembe... egy gyönyörű arc, amely már lassan egy éve csak rám néz azzal a szerelemmel teli szürke szemeivel... Kiugrottam az ágyból és a tükör elé szaladtam.
- Na gyönyörű vagyok- húztam el a számat ahogy megpillantottam a tükörből rám néző lányt. A hajam úgy állt, mint a szénaboglya az egész éjszakás hánykolódástól. Az arcom nyúzott volt, a szemem alatt sötét karikák árulkodtak arról, hogy mennyit aludtam az éjjel. A pizsamám egy térdig érő nyúzott póló melyen Garfield botránkozik arról, hogy mennyire utálja a hétfőt.
- Nem mintha én jobban szeretném, mint te- magyaráztam a pizsimen lévő cicának.
- Hát ezt el sem tudom hinni- meredtem a tükörképemre. Valahogy mindig elgondolkozom azon, hogy miért épp engem választott? Hiszen nem nevezhetem magam egy bombanőnek. A külsőm tök átlagos, igaz vékony vagyok de nem az a modellalkat és olyan elől deszka hátul léc hatást keltek. A hajam vörösesbarna és laza hullámokban hullik a mellem alá. A szemem az arcomhoz képest óriási és aranybarna. A bőrszínem sem a napbarnított szőke szépségekéhez hasonlít. Szóval ez vagyok én a 17 éves Zoé. És mégis az iskola leghelyesebb fiújával járok. Hűha! Még most sem tudom elhinni!
- Zoé ébren vagy? elfogsz késni az iskolából- verte anya az ajtómat.
- 10 perc és mehetünk- kiabáltam ki az ajtóm mögül, majd gyorsan kapkodni kezdtem a ruháim között, hogy mit is vehetnénk fel... De a történetemmel nagyon előre szaladtam. Szóval vissza a kezdetekhez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése