Január 1. A téli szünet utáni első tanítási nap. A leghalálosabb dátum minden diák számára,de főleg nekem... Új iskola, új tanárok, új osztálytársak... Már a gondolatra görcsbe rándul a gyomrom.
- Ne aggódj kicsim. Biztos nagyon fogod szeretni az új sulit- biztatott szeretetteljesen anyu.
Hát persze... Kívülállóként bekerülni egy olyan helyre ahol már mindenki ismeri a másikat... Csodálatos lesz. Anyu láthatott valamit az arcomon, mert amikor egy piros lámpánál megálltunk szorosan átölelve simogatni kezdte a hajam.
- Jaj, Zoé ne aggódj minden rendben lesz. Tudom nehéz most, az új környezet, az iskola. Nem baj az, hogy félsz. De ez egy remek lehetőség számunkra, nem hagyhattuk ki. Megfogod szokni- magyarázta nekem azt amit már 100x hallottam az elmúlt 2 hétben, majd a lámpa zöldre váltott és tovább hajtott az új iskolám felé. De hogyan hibáztathatnám a szüleimet ezekért? Hogyan lehetnék rájuk dühös? A szüleim nem egyszerű emberek. Az apám üzletkötőként járta az országot. És most az ország másik felében, egy kisvárosban kapott munkát ami azt jelenti, hogy otthon lesz velünk. Hogy is hibáztathatnám őket ezért? Ezért hát felpakoltuk a régi életünket egy költöztetőkocsira és útnak indultunk. Ott hagytam a régi sulim, ahol már némiképp beszoktam, hiszen most kezdtem a gimnáziumi első osztályt, de mindig is kívülállónak éreztem magam. A lányok a suliban mind egytől- egyig Barbie babának képzelték magukat. Hosszú festett szőke haj, 20 cm-es magassarkú, miniszoknya és hatalmas dekoltázsú felsők. Hát mondhatni eléggé kilógtam a sorból a kopott farmeremmel, Converse tornacipőmmel és feliratos pólóimmal. Szerettem néha napján csinosan öltözni,akkor még jobban megnéztek maguknak, mintha a szokásos kényelmes ruháimba bújtam volna. Buta libák...
Soha nem voltak barátaim így nem nagy reményekkel vágtam neki az új sulimnak. A régi helyen, ahol tanultam 3000 tanuló fölött volt a létszám. Ahova a szüleim beírattak viszont mindössze 600 tanuló jár. Tényleg kicsi ez a város és az iskola is. Ha egy több mint 3000 létszámú helyen nem találtam meg a helyem, itt hogyan fogom? A félelem egyre jobban hatalmába kerített, a gyomrom fel-le liftezett a gondolatra, hogy itt is én leszek a stréber, a szürke kisegér. Hiszen a tanulmányi átlagommal sosem volt gond, emellett pedig versenyszintem lovagolok és énekelek és még az általános során viszonylag táncolni is egész jól megtanultam. A suli előtt megállva a szívem a torkomban dobogott...
Folyt köv...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése