Kellemes érzés járja át a testem. Egy virágoskertben vagyok. Látom, ahogy körülöttem fehér rózsák és különböző színben pompázó margaréták virágoznak. Lassan haladok egy hosszú, elhagyatott úton, melynek végén egy vörös rózsákkal díszített hatalmas kapu áll. Arany színben ragyogó oszlopai karcsúan nyúlnak az ég felé. Átlépek rajta és egy téren találom magam, hol nincs egy lélek sem. A teret ugyanolyan gyönyörű vörös rózsák borítják körbe, mint a díszes kaput. A szemem a tér közepére téved, ahol egy finoman megmunkált padot látok. Ül rajta valaki, de a távolság miatt nem tudom beazonosítani. Elindulok lassan, de biztos lépésekkel felé. Mintha, egy mágnes húzna a pad irányába. Közelebb érve egy ismerős tekintetet látok. Ez Castiel! Meglát és elmosolyodik. A kezét hívogatóan nyújtja felém. Elfogadom a felém nyújtott kezet és leülök mellé a padra. Szürke szemei szinte izzanak és szikrát szórnak az arcában. Gyönyörű szemei ragyognak a fényben és sejtelmesen tekint rám. Lassan közelebb hajol és egy puszit nyom az arcomra. Meglepődve, de vérvörös arccal azt kérdezem, hogy ezt miért kaptam? Majd hirtelen elkezd örvényleni körülöttünk a tér, a pad úgy hánykolódik, mint hajó a viharos tengeren. Kiabálni akarok neki, hogy segítsen és ne engedje el a kezem. De ő csak halálos kacagásban tör ki és letaszít a padról. Engem pedig elnyel az alattunk gomolygó sötétség...Riadtan kelek fel. Zakatoló szívvel és csapzott hajjal ülök fel az ágyon. Álmom utolsó foszlányai még ott lebegtek körülöttem. Mi ez az egész? Castiel? Az álmaimban? Teljesen elment az eszem. Tényleg nagyon utálhat, ha már képes lenne a sorsomra is hagyni, ha baj van. Úgy látszik túl élénk a fantáziám. Az agyam már rémálmokat kreál magától. Az órámra pillantottam. Negyed 3-at mutatott. Te jó ég! Még nagyon korán van. Nem kelhetek még fel. Zavartan vissza feküdtem, hogy megpróbáljak vissza aludni. Mint mondhatom a tervem csúfos kudarcot vallott. Zavartan, nyugtalanul hánykolódtam, a szívem hangosan dörömbölt a mellkasomban. Fél 6-kor már nem bírtam tovább és felkeltem. Rögtön a tükörhöz léptem. A látványtól hátra tántorodtam. Megrémültem saját magamtól. Szörnyen néztem ki az elmúlt éjszaka után.
- Jó reggelt kincsem, ilyen korán talpon?- nézett rám döbbenten anyu.
- Ööö igen izgatott vagyok nem tudtam aludni, elvégre ez a második napom- hebegtem zavartan.
- Jól van mit szeretnél reggelire?- simogatta meg a hajam gyengéden.
- Jaj anyu nem vagyok már 5 éves, ne rontsd el a hajam.- kaptam el a kezét. Hihetelen, hogy még most sem jött rá, hogy 11 évvel több vagyok, mint amennyinek gondol. - De azért palacsintát szeretnék juharsziruppal- néztem rá nagy csillogó szemekkel.
- Persze máris készítem- mosolygott rám szeretettel. - Mondtam, hogy apád hétvégén jön az üzleti útjáról?- nézett rám ragyogó arccal.
- Nem hiszem, hogy mondtad volna...- néztem rá elgondolkodva, közben az agyamban kutattam az után, hogy említette e már korábban.
- Akkor lehet kiment a fejemből, tudod a költözés az új munkahely minden időmet felemészti- mondta fáradtan- De végre apád hazajön és egy évig nem is kell elutaznia, hacsak nem jön közbe valami. Csinálhatnánk a hétvégén valami közös programot, kirándulás, vidámpark, állatkert? Mihez lenne kedved?
- Menjünk el mindenhova, olyan jó, hogy apu is végre hazajön, szörnyen hiányzik- mondtam tele szájjal, mert közben már a hatalmas ínycsiklandó palacsintám tüntettem elfelé.
- Jól van drágám akkor elmegyünk mind a három helyre majd később még beszélünk róla- fordult vissza a palacsinta sütőhöz, de láttam, hogy szinte majd kicsattan a boldogságtól. Szerettem anyut. Kivéve mikor óvodásként kezel. De ezt leszámítva nagyon jó anyavolt és sokban hasonlítunk egymásra. Ő is vékony volt, bár velem ellentétben az ő arcát a válláig érő teljesen göndör tincsek keretezték. Ugyanolyan vörösesbarna árnyalatú mindkettőnké, de az ő szeme gyönyörű csokoládébarna még az enyém olyan, mint az apué aranybarna, de leginkább sárgának tűnik és az arcomhoz képest hatalmas. Testalkatra és arcra anyura ütöttem, de a belső tulajdonságaim olyanok, mint apué. Mindketten imádunk kirándulni és szeretjük meglepni a másikat. Apu remek ajándékokat hoz és iszonyat jó kirándulásokat szervez, és örök romantikus stílus. Anyu asztala pedig a divat és a szeretet. Kiváló tinédzser kollekciókat tud kreálni, bár a kis ruha modell stúdiója ne futott még be, de én örülnék neki, ha egyszer híres lenne. Ő az akire felnézek, és ha bármi gond van az életemben megtud vigasztalni. Imádom a szüleimet.
Másfél óra múlva már az új sulim felé tartottam. Fülhallgatóval a fülemben elmerültem a gondolataimban. Nem tudtam Castielt kiverni a fejemből. Az álmom teljesen megzavart. Hogy lehet valaki ilyen arcátlanul bunkó mégis iszonyat jóképű? Ha csak felidézem az arcát már a kis pillangóim őrült repkedésbe kezdenek a gyomromban. Mi lesz velem ha meglátom? Széthullok. Hogy kelthet bennem ilyen érzéseket valaki, aki minden szavában lenéz és megaláz? Nem tudom mit rejteget ez a nap. De bizakodva lépkedtem a Sweet Amoris Gimi felé...
Folyt köv :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése