Beszélgetés

Húsz perccel később még mindig a notebookommal az ölemben ültem a fotelemben. Végig néztem legalább háromszor az üzenőfalam, válaszolgattam a barátaim bejegyzéseire, valamint írtam egy rövid üzenetet Alexynek, hogy ne aggódjon a hókotró nem járt tegnap reggel az utcánkban ne izguljon. Majd írtam egyet Lysandernek is, hogy köszönöm az aggódását hétfőn már megyek és, hogy szegény Rosának nem kell az iskola és a házunk között ingáznia. Már pont össze akartam csukni a gépem, amikor váratlanul felugrott a chat ablak. A szívem önkéntelenül is hangosan dörömbölni kezdet a mellkasomban...

*Elhagytam Zoé utcáját és hazafelé vettem az irányt. Rátapostam a gázra. A járgányom sebesen falta a kilométereket. Közel 150km/h-val repesztettem az utcákon át a városon, de nem érdekelt. Tettem egy kis kitérőt és egy szép nagy kört írtam le a város körül. A szél csípte az arcom és könnyeket csalt a szemembe, de nem foglalkoztam vele. A sebességnek köszönhetően újra kitisztult a fejem. Nem értem magam. És már nem tudom hova tartok. Ma reggel kis híján Zoénál kötöttem ki. Valószínűleg a szív bajt hoztam volna rá. Nem voltam vele túl barátságos az elmúlt pár napban. Érzem, ahogy a kemény páncélom kezd félre csúszni rajtam. Nem tehetem ezt le kéne állítanom magam. De nem megy basszus nem megy. Ennek a lánynak nem kéne rám ilyen hatással lennie. Hiába gondolkodom józan ésszel, ha már a szívem eldöntötte, hogy a maga útját kívánja járni. A rohadt életbe! Nem akarom, hogy ez a lány mindenki előtt leleplezze az igazi énem. A régi Castielt igyekeztem elfojtani mélyen magamban azóta a bizonyos nap óta. A baleset óta nem tudok önmagam lenni. Mert a régi énem része volt egy boldog családnak. Egy családnak amit tönkre tettem amikor bekerültem Ty bandájába. Egy család melyet végleg elpusztítottam egy évvel ezelőtt. Azóta élek egy búra alatt. Akit lehetett eltaszítottam magamtól a lányok pedig nem jelentettek többet, mint puszta élvezetet... Egyedül Lys van mellettem, mert nagyon kitartó. Hiába próbáltam eltaszítani nem hagyta magát. Mindenkinél jobban ismer. Tudja a történetem  és tudja miért vagyok az aki. És most jön ez a lány és mindent tönkre tesz. Lassan visszatérnek az emberi érzéseim, amit igyekeztem kiölni magamból. Aggódás, félelem, vonzalom...VÁGY... mindezt ez a lány váltja ki belőlem. Lassan meguntam a motorozgatást, ezért betértem a övetkező mellékutcába és 5 perc múlva otthon voltam. Betoltam a bordó- fekete Yamahám a garázsba. majd bementem a hátsó ajtón. A kulcsaim ledobtam az előszoba közepén álló dohányzóasztalra, a sáros bakancsom pedig egy jól irányított rugással hajítottam ki az előtérbe. Szép ívben repült a levegőben, majd az ajtó mellett landolt a földön, a sár pedig hosszú csíkben fröccsent a falra és kis tócsába gyűlt az eldobott bakancsom körül.
- Ezért anyám dühöngeni fog- mondtam denn hangon, de most valahogy nem érdekelt a rend. Lustán baktattam fel az emeleten lévő szobámba, ami körülbelül úgy festett, mintha egy bomba robbant volna fel, vagy mintha legalább egy kisebb erejű tornádó söpört volna rajta végig. A ruháim egy kupacban hevertek az ágyon. Leültem, majd egyetlen mozdulattal lelöktem a kupacot az ágyról. Az ágyam melletti állványhoz nyúltam, majd leemeltem a gitárom. Elnyúltam az ágyon és egy melankólikus dallamot kezdtem játszani. A kezem lazán siklott végig a húrokon, minden mozdulatom ösztönös és tökéletes volt. Utálom ezt a számot. Lysander írta nekem, amikor Deborah szakított velem. Már akkor is utáltam, de nem akartam megbántani. Pedig gyűlölöm minden egyes akkordját, minden tökéletes dallamát... de ha letört vagyok mégis mindig ebbe a dalba menekülök az élettől. Az utolsó akkordok lassan hallgattak el, majd nagyot sóhajtottam.
- Castiel, öregfiú nem vagy már a régi- hangsúlyoztam az "öregfiút". A 17-et fogom tölteni áprilisban, de úgy érzem magam, mintha legalább 30 lennék. Legalábbis, mintha 30 évnyi súlyt cipelnék a vállaimon... Nem is csodálom amennyi dolog történt velem lehetnék akár 30 éves is. -Megedzett az élet- gondoltam keservesen. Nem volt kedvem mégegy dalba bele kezdeni, ezért visszahelyeztem a gitárom az állványra. Felálltam majd komótosan elbaktattam az ablak alatt lévő íróasztalomhoz.  Bekapcsoltam a gépem, míg vártam, hogy életre keljen az ócska masina az ujjaimmal türelmetlenül doboltam az asztalon. A gépem nyöszörögve indult el, majd olyan hangot hallatott mint egy rozzant teherautó. Csörgött- csatogott azt hittem ketté esik a pillanaton.
- Ns mi lesz már- rugtam egy nagyot a gépházba. Valószínüleg ez nem segít a helyzeten, sőt valószínüleg többet árt, mint használ, de utálok várni...

Folytatás következik :)

Fordulat

* Iskola után dühöngő őrültként mentem a motoromhoz. Alig vártam, hogy szabaduljak. A szokottnál jobban untatott ma Mr. Jenkins monoton tanítása. Ideges vagyok... ideges... majd fel robbanok. Amikor ma Mr. Farazie bejött a terembe reggel azt hittem megint az illemszabályokról akar papolni. De mikor közölte, hogy Zoé kimarad a héten mivel balesete volt egy percre meghűlt a vér az ereimben. Fel is tűnt, hogy az új lány ma nincs a helyén és nem hallani a reggeli csivitelését Rosával, de nem gondoltam volna, hogy baj történt vele. Először megörültem, hogy talán a kívánságom valóra vált és elköltözött, de mikor az osztályfőnökünk azt mondta, hogy baleset érte hirtelen feldühödtem. Sose éreztem még ilyet. Aggodalom lenne?  "Koccanás volt" visszhangzott a fejemben Mr. Farazie mondata. Nem lehet. Ha megtudom, hogy valami elvetemült, őrült idióta a kocsijukba rohant megtalálom és megölöm. Nem kéne így éreznem ez iránt a lány iránt. Nem kéne féltenem. És mégis hagyom, hogy az érzéseim vezéreljenek...*

Másnap már sokkal jobb bőrben éreztem magam a tegnapi csúnya esésem után. A fejem már egyáltalán nem fájt hála a tegnapi egész napos alvásnak. Felültem, majd kinyújtóztattam merev izmaimat. Az órámra néztem, ami reggel 9 órát mutatott. Úgy döntöttem fel kelek és mozgok egy kicsit mielőtt végelgyengülésben fel nem dobom a talpam. Magamra kaptam a széken lévő nike melegítőm, majd egy pamut felsőt halásztam ki a szekrényemből hozzá. Közben megkordult a gyomrom, úgyhogy úgy döntöttem lenézek a konyhába valami harapni valóért. A konyhában anyut a laptopja előtt találtam, erősen a monitorra koncentrált.
- Jó reggelt anyu- léptem mellé, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Jó reggelt kincsem- ölelt magához- Jól aludtál? Jobban vagy?- nézett rám aggódva.
- Már sokkal jobban- néztem rá vigyorogva- nem is fáj már a fejem sem. Sőt szédülni sem szédülök.
- Ennek örülök- mondta anyu szeretettel- mit szeretnél reggelizni? Elkészítem neked- állt fel az asztaltól, majd megindult a hűtő felé.
- Hagyd csak megcsinálom én nem vagyok halálos beteg- mentem anyu után a hűtőhöz- dolgozz csak nyugodtan. Új kollekciót tervezel?- kérdeztem csillogó szemekkel.
- Jó is lenne kicsim de nem- sóhajtott nagyot majd leült vissza a laptopja elé- sajnos reklámtervet kell készítenem. Tudod ösztönözzük az embereket, hogy jobb és tágasabb lakást vegyenek- magyarázta nekem.
- Aha akkor az ingatlan bizniszen munkálkodsz- mosolyogtam rá, majd egy doboz tejet emeltem ki a hűtőből. Anyut mindig is tehetséges divattervezőnek tartottam. De sajnos az iparágba nem sikerült még betörnie. Otthon volt egy kis divatstúdiója ahova midig szívesen kísértem el, imádtam a ruháiban jönni-menni. Itt viszont egy ingatlan közvetítői cégnél kapott állást, ami most minden szabad pillanatát lefoglalja. Már nincs ideje kollekciókat tervezni. Gondolkodva léptem a szekrényhez, majd egy doboz Cini Minist a kedvenc gobanyapelyhem vettem elő. A másik szekrényből előhalásztam egy müzlis tányért és becserkésztem hozzá egy kis kanalat. Kihúztam az anyu melletti széket, majd lehuppantam mellé és falni kezdtem a reggelimet.
- Azt hittem valami értelmesebb ételt eszel reggelire drágám- szidott le anyu. Nem szerette amikor "lim-lom" kajákat eszem, mert szerinte nincs benne semmilyen tápanyag. Hát lehet, hogy nincs, de annál finomabb. Én legalább is imádom. Sokszor még éjszaka is lelopózom egy-egy tányérért.
Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna amit mond és két falással megettem a reggelim maradékát.Felálltam és a mosogatóhoz vittem a piszkos tálamat. Elöblítettem, elmostam a kiskanalat is és mindkettőt a szárítóra tettem.
- Felmegyek a szobámba- közöltem anyuval, majd a lépcső felé vettem az irányt.
- Jól van Zoé pihenj. Ha bármi baj van csak kiálts- szólt utánam.
Felértem a szobámba, majd becsuktam az ajtót magam mögött. Most mit csináljak? A tegnapi nap még csak-csak elment, mivel szinte egész délután aludtam. De most? Fél 10 van és halvány lila gőzöm sincs mit kezdjek magammal. Lecsüccsentem az egyik pihe-puha babzsák fotelembe majd az ölembe vettem a piros notebookom. Gondoltam fel nézek facebookra hátha történt valami érdekes...

*Péntek reggel a szokásos módon 8 előtt 5 perccel elindultam otthonról. Anya már rég elment dolgozni így nem volt ideje azon filózni a fia miért nem képes végre elindulni az iskolába. Elindultam az iskola felé, de hirtelen jobbra szedtem az irányt és egy hosszú utcába fordultam. Egyenesen haladtam előre, át a kereszteződéseken mit sem törődve a rám dudáló mérges sofőrökkel. A harmadik kereszteződésben balra fordultam, majd egy kis mellék utcába értem. Az utca elején nagy zöld táblán ez a felirat állt "Elizabeth Street". Tovább gurultam, majd egy nagy narancssárga színű kovácsolt vas kerítésű ház előtt megálltam. A felhajtón egy ezüst szürke Toyota Corolla állt. Mi a fenét keresek én itt? Felnéztem a nagy sárga házra, de az csendesnek tűnt. Hirtelen az emeleten felkapcsolódott egy villany. Ijedtemben leguggoltam a motorom mögé. Mit művelek? Nem kéne itt lennem. De valami egyenesen erre hozott. Ösztönösen mentem, majd Zoé háza előtt találtam magam. Persze csak egy ilyen kis városban tudhatja rögtön az ember, hogy egy új család hova költözik. Gyerünk Castiel ne legyél már beszari csengess be és kérdezd meg hogy van. Pofon nem vágnak érte. Lassan felálltam a motorom mögül, majd felsétáltam a feljárón és megálltam az ajtó előtt. Kapu telefonjuk van, nem lehet egy szegény család. Fel emeltem a kezem, hogy megnyomom a gombot, de akkor hirtelen visszarántottam a kezem. NEM! Nem szabad. Nem jöhetek csak úgy ide mintha a legjobb barátja lennék. Mégis mit mondanék, ha az édesanyja itt találna a kapu előtt? "Csókolom én Castiel vagyok és érdekel, hogy van a lánya akit amúgy utálok, de valamiért mégis vonzódom hozzá és tudat alatt nagyon dögösnek találom". Na persze kicsit se nézne idiótának. Megint hibát akarok elkövetni. Pedig már kezdtek jól haladni a dolgok. Erre tessék. Megint fejjel megyek a falnak szokás szerint. MEGINT! Most mihez kezdjek? Nem ácsoroghatom itt előbb utóbb valaki észrevesz és a végén még lebukom. A suliba nem volt kedvem menni. Nem volt hangulatom most Lys együttérzését hallgatni. Vissza sétáltam a motoromhoz, felbőgettem a motort, majd haza felé vettem az irányt.*

Már több, mint fél órája nézegettem a facebookot, de nem történt semmi. A falamra néhány osztálytársam küldött képeslapot, hogy gyógyuljak meg. Milyen aranyosak. Volt két üzenetem is így kíváncsian megnéztem ki írt. Az egyik Alexytől jött a kék hajú osztálytársamtól.
" Hé kislány jól ránk ijesztettél. Azt hittük átment rajtad egy hókotró. Na jó nem viccelődök, mert tudom, hogy biztos fáj a fejed. Remélem gyorsan rendbe jössz és hétfőn újult erővel balhézhatsz velünk :D Készülünk egy- két komiszsággal a kedves Mrs. Malone óráján ;) Sokszor puszikállak :* Alexy "
Milyen kedves ez a srác. Sikerült megnevettetnie. Van egy érdekes kisugárzása. Halvány sejtésem van arról, hogy nem a nőkhöz vonzódik, de nem ítélem el. Mert ezzel szemben nagyon cuki.
A másik üzenetre kattintottam, majd Lysander ablaka ugrott fel előttem.
"Drága Zoé.
Hallottunk a balesetedről sajnálom ami történt. Remélem nem történt nagy baj. Rábíztuk Rosára, hogy juttassa el hozzád a házit és persze adjon jelentést arról, hány darabban fekszel. Mihamarabbi gyógyulást kívánok neked. Ölellek.
Lysander"
Könnyek gyűltek a szemembe. Mindenki milyen kedves és hogy aggódnak értem. Úgy érzem nem lesz rossz ez az iskola. Máris megszerettem az osztályom. Hirtelen egy motor bőgését hallottam.
- Hát ez meg ki lehet?- álltam fel kíváncsian, majd az ablakomhoz sétáltam, de nem láttam senkit- Biztos valami idióta szórakozik- gondoltam mérgesen. Vissza sétáltam a fotelemhez, lecsüccsentem és ismét magam elé vettem a notebookom és böngészni kezdtem az interneten...





 
Folyt köv :) 

Véletlen baleset

A szekrénynél állok, a suli folyosóján halál csend uralkodik. Csak állok és nézek egy közeledő alakot. Félek! Az alak egyre csak közeledik, s a szívem egyre hevesebben veri a félelem ütemét. A vérem őrülten száguldozik ereimben. Felnézek, de ekkor az alak már előttem áll. Szaladnék, de a lábam nem engedelmeskedik nekem, szoborként állok az iskola padlóján. Megpróbálok visítani, de nem jön ki hang a torkomon, csak tátogok. Az alak felemeli a kezét s én már felkészülök a halálomra, amikor a kéz az arcomhoz ér. Meglepődve nyitom ki a szemem. Egy gyönyörű szürke szempárral találom magam szemben. A kéz lassan simít végig az arcomon s nekem elakad a lélegzetem. Az alak lassan testet ölt előttem s Castielt találom magam előtt. Szemében csillog a vissza folytott izgalom.
Az egyik kezével az arcom simogatja míg a másikkal megfogja a kezem s magához húz. Lassan megcsókol és az arcomból kifut a vér. Meglepődve nézek, de egyre jobban belegabalyodom a csókjába. Majd hirtelen elkapja a fejét és gúnyosan felnevet.
- Zoé én sose leszek a tiéd. Én rossz vagyok. Menekülj előlem Zoé.
Vérfagyasztó nevetésben tör ki és végre a lábam engedelmeskedik nekem s szaladtam, menekültem el tőle. A hátam mögött visszhangzott a nevetése. Verejtékben úszva ültem fel az ágyamban a hajam nyirkosan tapadt a tarkómra elől pedig összegubancolódott tincsekben lógott az arcomba.
- Teljesen megőrültem- töröltem meg a homlokom, majd a fali órámra néztem. Hajnali 6 órát mutatott. Hát ha már fent vagyok akár fel is kelhetek. Leszálltam az ágyról, majd megigazítottam a szétvergődött ágyneműmet. Mik ezek az álmok Castiellel? Valami nincs rendben azzal a fiúval érzem. Figyelmeztetni akar valamire? Utána kell járnom ki ez a fiú valójában. De egyáltalán miért álmodom róla? Ez nem helyes Zoé. Verd ki a fejedből ezt a srácot nem vagy az esete. Ráadásul minden jel arra utal, hogy veszélyes... És hát valóban nemcsak az álmaimban találom ijesztőnek, hanem a valóságban is."Ja, ijesztően jóképű" szólalt meg bennem a kis hangocska.
- Kuss odabenn- csaptam egy jó nagyot a homlokomra amitől megfájdult a fejem. Na de jó még ez is! Nem kéne folyton a homlokom csapkodnom így is elég zakkant vagyok már. A szekrényemhez léptem és azon gondolkodtam mit is vehetnék fel. Egy ötlettől vezérelve kiszaladtam gyorsan a teraszra megnézni milyen idő van kint, hátha segít abban, hogy milyen ruhát halásszak ki magamnak mára. Leszaladtam a lépcsőn majd nagy lendülettel kiszáguldottam az ajtón és ugyanazzal a sebességgel megcsúszott a lábam és óriásit szaltóztam. A fejem hangosan koppant a kövezeten.
- Mi a?..- kezdtem felülni, amikor megláttam, hogy mindent csupa fehér vattacukor borít a teraszunk pedig tükör jég.
- Ajj már csak havat ne- próbáltam meg felállni, de akkor megszédültem és émelyegni kezdett a gyomrom. Kénytelen voltam megkapaszkodni a korlátban.
- Zajokat hallottam- szaladt kifelé anyu ijedten egy köntöst magára kapva menet közben- Zóé, kicsim mi történt jól vagy?
- Nyugi anyu nincs semmi baj csak fenékre estem- néztem rá megnyugtatóan bár hirtelen felemelve a fejem két csípőre tett kezű, dühös anyut láttam.
- Valóban? És akkor most a farcsontod vagy a koponyád hagyott nyomot a hóban?- nézett rám idegesen. Tudtam, hogy átlát a szitán, főleg amikor megpróbáltam bemenni, de hirtelen megint megszédültem és a korlátba kapaszkodtam.
- Aha még hogy fenékre. Hozom a kocsikulcsot megyünk az ügyeletre.
- Nee anyu nem kell nincs semmi bajom- kiabáltam rá ijedten. Nem akarok orvoshoz menni. Rettegek az orvosoktól és az injekcióstűktől.
- Nincs apelláta jól beverted a fejed. Lehet, hogy agyrázkódást kaptál. És ha nem jössz önként akkor rángatni foglak odáig. Ne akarj cirkuszt Zoé- fenyegetett meg a mutató ujjával.- Ez nem vicc meg is repedhetett a koponyád nincs vita mar az orvoshoz.
- Jól van megyek- egyeztem bele készségesen amikor újra rám tört a hányinger és alig láttam annyira szédültem. Teljes súlyommal anyura nehezedtem ő pedig lassan bekormányozott a házba.
- A bátyád tegnap telefonált kérdezte, hogy egyben vagy e még. Rád nézve lehet fel kell hívnom, hogy már nem. Nem is te lennél, ha nem csinálnál magaddal folyton valamit- ráncolta anyu aggodalmasan a homlokát.
- Ez jellemző Thomasra mindig mindent tudni akar- húztam féloldalra a számat. A bátyám egy éve költözött külföldre, ahol egyetemre jár és ha minden jól megy pár éven belül megkapja a mérnöki diplomáját. Imásom, de nagyon kotnyeles tud lenni. Bár ő ismer a legjobban. Tudja, hogy egy két lábon járó balszerencse vagyok. Akinek a 10 méteres körzetében valami biztos történik, elromlik esetleg felrobban. Ezért szokott hetente hívni és kárfelmérést végezni. Anyu közben leültetett az előszobai kanapéra, majd lehozott a szobámból egy farmert és egy belebújós pulóvert. Sajgott a fejem és sejtettem, hogy mára biztos elintéztem magam... Anyu segített felöltözni, de amikor felálltam, hogy felvegyem a nadrágom forogni kezdett velem a szoba és visszahanyatlottam a kanapéra. Nagy nehezen kivánszorogtunk a kocsihoz. Úgy éreztem magam, mint egy rongybaba akit anyu csak húz maga után. A szomszédok ha látnak, lehet azt hiszik, hogy éppen a hullám készül eltüntetni valahol a közelben.
- Beszéltem a főnökömmel elengedett egész napra- nézett rám anyu majd gyújtást adott a kocsira, lassan legurult a feljáróra majd ráhajtott a köves útra. Erősen az útra koncentrált, minden csupa jég volt és érezni lehetett, ahogy egy- egy fékezésnél megcsúszik a kerék, hiába téli gumival van felszerelve. Kicsit féltem, görcsösen markoltam az ülést, a kezem teljesen elfehéredett. A nagy hó miatt tovább tartott az út. Egy fél óra múlva parkoltunk le a kórház parkolójában. Fájt a fejem, szédültem, levert a víz és úgy éreztem bármelyik pillanatban kitaccsolhatok. Bent megmérték a lázam csináltak egy rutin vizsgálatsort majd megröntgenezték a fejem. Hál Istennek nem zúztam meg magam igazán sehol, de jó kis agyrázkódást sikerült bezsákolnom. Bent akartak tartani megfigyelésen, de ragaszkodtam hozzá, hogy anyu otthon tud rám figyelni. Az orvosnak nem igazán tetszett, de látszott rajta, hogy hosszú éjszakája lehetett, így nem állt le velünk vitatkozni. Kaptam fájdalomcsillapítót, majd szigorúan rám kötötte, hogy két napig maradjak az ágyban, majd haza engedett. Anyu felhívta a munkahelyét, hogy ki marad két napra. A főnöke nagyon megértő volt, kiírta anyut szabadságra nekem pedig mihamarabbi jobbulást kívánt. Mit fogok én otthon csinálni két teljes napig?! Anyu rögtön ágybetegnek titulált így előkerült a húsleves és a tea. Mondtam neki, hogy agyrázkódásom van nem pedig vírusom, de nem foglalkozott vele csak tömött levessel, mint egy pulykát hálaadáskor. Bekapcsoltam a Tv-m, hogy teljen az idő, de hétköznap délelőtthöz híven semmi nem ment az ezoterikus adásokon kívül. Na persze megmondja a születési dátumomból a jövőmet. Én meg Jézus Krisztus vagyok és ketté választom az óceánt. Ekkora ökörséget.
Lassan elnyomtak a gyógyszerek és zavaros álomba merültem. Mindenfelé orvosokat és műszereket láttam, azon mesterkedtek hogyan tudnak rajtam kísérletezni. Fél 3-kor arra ébredtem, hogy anyu rázza a vállam.
- Zoé kelj fel egy kis barátnőd van itt a suliból- felültem és ködös aggyal kérdeztem, hogy milyen kis barátnőmre gondol? Anyu szereti becézgetni az embereket. A másik sulimban az osztályomból egy lány hordta nekem a házikat akivel mindössze pár szót sikerült váltanom a fél év alatt. Anyu mindig úgy becézte, hogy " kis csacsi" mivel nevetés közben a csaj iázáshoz hasonló hangot hallatott. Na ez még nem is annyira gáz, de amikor apu egyszer felkiabált nekem, hogy valami szamár keres, na az már az volt. Szegény lány többet nem hozta nekem a házit és a suliban is nagy ívben elkerült. Az én pofám égett rendesen, de később apuval már viccesnek találtuk és órákat röhögtünk a dolgon.
- Rosalia van itt, nagyon helyes és udvarias kislány- csillant fel anyu szeme. Látszott örül neki, hogy ilyen hamar értelmes barátot találtam. Kiment majd rögtön Rosa dugta be a fejét az ajtón.
- Szia Zoé jól vagy? Jaj úgy aggódtam anyukád felhívta a sulit, hogy nem jössz a héten. Mr. Farazie pedig mindenféle balesetről meg koccanásról hadovált nagyon megijedtünk azt hittük összetörtétek a kocsit- nézett rám könnyekkel a szemében. Na ez jellemző anyura. Ki tudja mi a jó eget mondott az osztályfőnöknek. Valószínűleg közölte vele, hogy 2 méter repültem 15 métert csúsztam és nyakam törtem. Mindig bolhából elefántot csinál. - A többiek üdvözölnek és jobbulást kívánnak- majd fogta a táskáját és a teljes tartalmát az ágyamra borította.
- Jaj Rosa ne csak házit ne, tudod mit? Nagyon fáj a fejem a matek csak jobban megfájdítaná- színészkedtem, majd hátra feküdve erős fejfájást tetettem. De Rosa csak felkacagott.
- Ez jó volt majdnem be is vettem. Színészi pályára nem gondoltál még?- kérdezte nevetve.
- Ami azt illeti de- nevettem én is jóízűen. Rosa ide adta a jegyzeteket majd leült felem szembe az egyik babzsák fotelembe.
- A fiúk nagyon aggódnak érted és hiányoltak ma- nézett rám vidáman- úgy látszik hamar a szívükbe loptad magad- húzogatta rám a szemöldökét kacéran én meg a fülemig elvörösödtem- De tudod mi volt a legfurább? Castiel viselkedése.- nézett rám furcsán elgondolkodva.
Castiel nevére a gyomrom görcsbe rándult és ismét rám tört a hányinger, de most nem az agyrázkódástól.
- Mikor meghallotta, hogy baleseted volt- folytatta Rosa- hirtelen nagyon ideges lett. Először úgy nézett mint akinek meghalt valakije, utána meg mintha valakit megakarna ölni. Kifelé menet még a kukát is felrúgta- ráncolta Rosa a szemöldökét- Úgy tűnt, mintha aggódna érted. Lehet tetszel neki- csillant fel rögtön a szeme.
Azt sem tudtam mit mondjak neki. Castiel aggódott volna értem? Az nem lehet. De a gondolatra kellemes melegség töltött el és a gyomromban a kis pillangók hozzá kezdtek a csapkodásukhoz.
- Hahóó Föld hívja Zoét még itt vagyok- integetett előttem kacagva Rosa- Mi van veled teljesen elvörösödtél- nézett rám majd hirtelen felkapta a fejét- Te bele zúgtál Castielbe igaz? Valld be, hogy tetszik neked. És az igazat akarom tudni, mert úgy sem tudsz átverni láttam, hogy néztél rá.- nézett rám mindent tudóan.
- Jól van bevallom egy kicsit tetszik nekem- néztem a kezem közben éreztem, hogy még jobban elvörösödöm.
- Ne aggódj megtartom a titkod. Castiel jó pasi sok lány oda van érte, de egy pár éve megváltozott- mondta Rosa- régen nem volt ilyen ismerem általános óta. Kedves volt és barátságos, de amikor bekerült egy nagy bandába 14 évesen elkezdett zülleni, majd történt valami a családjával amiről senki nem tud semmit, de azóta Cast még jobban kifordult önmagából.- nézett rám szomorúan.- Az akkori barátnője ott hagyta e miatt azóta pedig a lányokat úgy gyűjti, mint másik a plüssfigurákat.
Éreztem, hogy nem stimmel vele valami, de amiket Rosa mondott mind azt mutatják, hogy igazam van. De talán mélyen belül van még abból a rendes srácból benne. Jobban meg kell ismernem. Nem tudom miért, de segíteni akartam ezen a fiún. Rosa témát váltott elmesélte, hogy a fiúk miket baromkodtak ma majd fél 4 felé ő is haza indult tanulni. Ki akartam kísérni, de anyu azt mondta szó sem lehet róla nem kelhetek fel, ha megpróbálkozom vele akkor vissza visz a dokihoz. Nem akartam vissza kerülni a kórházba így engedelmeskedtem anyunak. Bevettem a fájdalomcsillapítóm majd visszafeküdtem és ismét elaludtam. Álmomban szürke szempárokat és bordó-fekete Yamahákat láttam.

 

Folyt köv :)

Epilógus: Castiel

Kivágtam magam előtt az ajtót és sietős léptekkel indultam meg a motorom felé. Menekülni akartam. El innen, el Sweet Amoristól... Zoétól... Zoé... Mi van velem? Sose gyengültem még el egy lánytól sem. Ők jártak lépten- nyomon utánam és ezt én élveztem. Nagyon is... De ez a lány. Ő más, mint  többi. Van valami abban az arany szempárban... Mintha a lelkembe látna és lerántaná rólam azt a bizonyos páncélt amit évek óta magamra öltöttem. A bizonyos eset óta. És most félek ettől a lánytól ugyanakkor gyűlölöm magam ezért. Attól tartok leleplezi az igazi énem. Nem tudok a közelében maradni. Amikor érzem a jelenlétét, mintha a víz alá buknék. Sötét és fojtogató mélység húz lefelé az öntudatlanságba. Amikor hozzám ér, érzem azt az elektromos töltést amit már akkor felfedeztem, amikor megláttam az osztályteremben az első napon. Felültem a motoromra, majd a fejemre húztam fekete bukósisakomat. Felbőgettem a motort és kerékcsikorgás közepette a gázra tapostam. Néhány öreg szitkozódott az utcán, de nem érdekelt. Csak száguldani akartam. Érezni azt, hogy a friss levegő kitisztítja a fejem. Már közel 200 km/h-val száguldottam amikor lefékeztem és egy kis erdei ösvényre fordultam, majd felfelé vettem az irányt. Ágak csapódtak elém, de nem törődtem velük. Csak menekülni akartam azt se bántam volna, ha a következő percben meghalok. Lehet az lenne a legjobb. Az út hirtelen még jobban megemelkedett és a kis kilátóban találtam magam. Leparkoltam a motorommal, majd leugrottam róla és a korláthoz sétáltam. Még apa mutatta ezt a helyet kiskoromban, de a baleset óta nem jártam erre. Már egy éve. Még kimondani is fájdalmas. De erősnek kell mutatnom magam, Castielt nem törheti össze még egyszer semmi. Ezért viselkedem így. Muszáj azt a látszatot keltenem az emberekben, hogy teszek a dolgokra, mert így békén hagynak. A lányok odáig voltak értem ez érthető, mivel nem kis vonzerővel áldott meg a sors... De én sose kezeltem a lányokat többként, mint egy tárgyat. A felszínes cicababák mind egyet akartak. A pénzem meg a testem és hogy elmondhassák azt, hogy milyen jó pasijuk van. De nekem ezek nem jelentettek többet egy egy éjszakás kalandnál. Szépek, csili-vilik el lehet velük játszani de egy fikarcnyit sem érnek. De Zoé. Érzem, hogy ő más. És gyűlölöm. Gyűlölöm, mert érzem, hogy átlát rajtam. És vonz magához, mint a mágnes. Mit tegyek? Nem hagyhatom, hogy megtörténjen. Ő nem olyan lány, mint a többi és nem érdemel egy ilyen szemétládát, mint én. Tönkre tenném, mert nem tudok hosszú távon megmaradni egy valaki mellett. Nekem kalandok kellenek és ebbe ő nem fér bele. Belém szeretne én pedig összetörtén a szívét. Nem lehet egy olyan férfival aki csak játszik a nőkkel és egy érzelmi roncs az emlékektől amit cipel magával... Ő egy olyan fiút érdemel aki megbecsüli és minden lépését imádja... De mégis ha arra gondolok, hogy egy másik férfi öleli és csókolja... elönt a düh... mi ez? Féltékeny vagyok? Nem...nem...NEM! Ez nem történhet meg. Castiel verd ki a fejedből öcskös az a lány túl jó hozzád! Mit tegyek? Iratkozzam ki az iskolából? Nem tehetem meg anyámmal szemben, így is eleget tűr a zűrjeim miatt, nem tehetek rá neki még egy lapáttal...Azóta a nap óta kezelhetetlen vagyok. És jól is van ez így. A balhékkal kiadom a dühöm..Mert az én hibám az egész. Az én hibám, hogy anyám éjszakákat sír át. Mert én idióta voltam! Nem csapathatom ki maga a suliból. Végtére is ki ez a lány, hogy féljek tőle? Ő jött az én területemre, neki kéne sírva menekülnie. Nem kerülhetek ennél közelebb hozzá, ez a délután, hogy kis híján megcsókoltam nem történhet meg még egyszer. Ugyanúgy viselkedem vele, mint eddig. Bunkózom és levegőnek nézem. Talán rá eszmél, hogy neki nem itt a helye és megkönnyíti azzal az életem, hogy tovább áll.. A távolba néztem. A város lustán terült szét a hegy alatt. Eszembe jutottak az emlékek, hogy hányszor jöttünk ide kis srác koromban és milyen vidáman piknikeztünk. Imádtam ide jönni, de mára már csak fájdalom önt el ha rágondolok. Egy éve nem jártam már itt és most se keveredtem volna erre ha nincs ez a lány. Az az átkozott nőszemély! Hogy válthat ki belőlem ilyen ellentétes érzéseket? Közeledni akarok hozzá, de mégis taszítani és ráordítani, hogy menekülj, mert én nem olyan szőke herceg vagyok, mint a regényekben amikkel anyukád álomba ringatott kis hercegnő korodban. De majd ráfog jönni, hogy milyen vagyok és menekülni fog. Egy gyilkos elől az emberek mi mást tesznek? Mert igen én az vagyok, egy gyilkos és én okoztam a balesetet én csonkítottam meg teljesen a családot és tettem és teszem azóta is tönkre anyám életet. Szívtelen, gerinctelen ember vagyok. Nem is kéne léteznem. Lassan beesteledett, a város fényei egyenként gyulladtak ki a távolban. Ideje haza mennem, mielőtt anyám, megint a rendőrséget küldi a keresésemre... Felpattantam a motoromra majd lassan megindultam lefelé a kanyargós ösvényem. Az útra kikanyarodva padlóig tapostam a gázt a kerék éles visítással kelt életre, majd elnyelt a sötétség...













Folyt köv. :)

Gyűlnek a vihar felhők

Reggel frissen és üdén keltem. Az esti elhatározásom felállította a már lassan földre roskadó önbecsülésem. Ránéztem az órámra. Fél 7-et mutatott... tehát még van egy órám elkészülni. A szekrényemhez léptem, hogy kiválasszak valami laza ruhát ami mégiscsak előnyössé teszi kissé előnytelen testem. Egy testre simuló fehér hosszú ujjú felsőt választottam, mely kicsit megmutatja a dekoltázsom, hozzá egy csőszárú fekete farmert és a kedvenc magassarkú bokacsizmám választottam. A hajam kimostam és beszárítottam így laza loknikban hullott a hátamra. Beletettem egy masnis csatot és a kedvenc kristály karkötőm vettem fel, amit aputól kaptam a 16.-ik szülinapomra. A tükörhöz lépve még elégedett is voltam magammal. Laza sminket dobtam fel ráadáskánt. A szemhéjamra barna színt vittem fel, ami szépen kiemeli nagy aranybarna szemeimet majd egy kis szempillaspirállal igéztem meg a tekintetem.  Lerohantam a lépcsőn, gyors puszit nyomtam anyunak, majd elindultam a suli felé. Az iskola kapujában találkoztam az osztálytársaimmal, mint mindig a szokásos helyükön a lépcsőn bandáztak. Rosa boldogan integetett amikor meglátta, hogy közeledem, ugrálva sietett elém és megmutatta a plakátot amit a kezében tartott. Egy Evanescence koncert plakát volt és megkért, hogy menjek el vele. Persze örömmel bólintottam rá, bírtam azt a bandát és imádtam Amy Lee gyönyörű hangját. A fiúk azon tanakodtak, hogy mivel zavarják meg a mai biológia órát. Mrs. Malone a biológia tanárunk, kis termetű, zömök nő. Rövid platina szőke haját rengeteg zselével "állította" így elég érdekesen festett. A fiúk persze ebben poént találtak és örömmel fikázták a tanárnő "hajstílusát". Legtöbbször kis japán kakasnak meg tarajos gőtének csúfolták. A fiúk és az ő baromságaik... A csengő hangosan szólalt meg, mi pedig riadtan emeltük fel a fejünket a beszélgetésből. Elrohant az idő máris kezdődött az első óra ami matematika volt Mr. Jenkins-el. Hurrá! Már javában számoltuk a kör térfogatát és területét, amikor kivágódott az ajtó és Castiel esett be rajta. Mr. Jenkins idegesen nézett rá.
- Castiel mégis mit képzel magáról? Magának nem kell pontosan beérnie az órákra? Egyéni óra rendje van, vagy úgy gondolja, hogy a tanárok a maga elvárásai szerint táncolnak vagy mi?
- Örüljön Mr. Jenkins, hogy egyáltalán beértem az óra felére- nézett gúnyosan a tanárra, a fiúk pedig őrült füttyögésben törtek ki.
- Nektek ez vicces? Na meglátjátok ki nevet a végén! Lapokat elő, Castiel maga pedig tűnjön kifelé az órámról!- üvöltötte teli torokból Mr. Jenkins. Az osztály előbb kővé dermedt, majd egy emberként szisszentek fel.
- Ezt szívtuk- csapott a homlokára bosszúsan Alexy a hátsó sorban.
Én önelégülten mosolyogtam, mivel tudtam az anyagot. Castiel tekintetet rám villant és abban minden volt csak kedvesség nem. Az arcomról rögtön lehervadt a mosoly. Basszus, most meg mi van? Castiel megfordult és és hatalmas durranás kíséretében csapta be az ajtót maga után. Mr. Jenkins lediktálta a feladatokat és miközben neki láttam gyors pillantást vetettem az osztályra. Jason és Will kétségbe esetten lapozgatták a könyvet a pad alatt. Látszott rajtuk, hogy halvány lila gőzük sincs arról, hogy hol keressék az anyagot. Amber a körmét reszelte kicsit sem érdekelte a dolgozat. A másik oszlopban ülő barna hajú Melody a lapjára hajolva szorgosan körmölt. A hátsó sorban Alexy a tesója Armin is a magas kreol bőrű Dajan a padon feküdtek. Dakota, Jade és Dave csákót hajtogattak a dolgozatos lapjukból és a fejükre téve vigyorogtak. Lysander Castiel legjobb barátja az Ipodját hallgatva rágózott. A vörös hajú Iris a mellette helyet foglaló lila hajú lány Viola toll sercegés közepette írták a dolgozatot. A magát mindig lazának mutató Kim pedig magán forgott körbe- körbe azt nézve, hogy kitől tudna segítséget kérni. 4 ember pedig hiányzott ma, megfáztak vagy mi. Szerencséjük volt. Rosa kétségbeesetten nézett rám, hogy segítsek. Gyorsan megírtam a dolgozatom, majd Rosának is lesúgtam a megoldásokat.
- Köszi Zoé örök hála- nézett rám miután kiment Mr. Jenkins.
- Igazán nincs mit- mondtam neki és éreztem, hogy mi ketten jó barátnők leszünk. Az ötödik óra után, ami info volt ( természetesen szerencsétlenkedtem egy sort az excellel) megálltam a szekrényem előtt, hogy berakjam a könyveimet. Amikor bezártam az ajtóm a szemem sarkában megláttam, hogy valaki áll mellettem. Oldalra pillantottam és megláttam Castielt. Lazán támaszkodott a szomszédos szekrénynek, a haja összekuszálódva lógott a szemébe és az arcába, rágójét hangosan csattogtatta, szürke szeme szikrákat szórt.
- Jól szórakoztál az első órán Zoé?- tette fel gúnyosan a kérdést.
- Izé... Castiel figyelj én nem rajtad nevettem- néztem rá félelemmel. Ahogy ott állt a szívem őrült iramban vert és aig kaptam levegőt.
- Na persze- nézett rám villogó szemekkel majd hirtelen mindkét karjával kicsapott mellettem és a szekrényhez szorított.- Vigyázz kislány, mert én vagyok a rossz fiú tudod. Akiért képes lennél tűzbe menni és akitől anyuci eltilt.- nézett mélyen a szemembe fölényesen. Éreztem, ahogy az ajka súrolja a fülem és a lehelete csiklandozz. A térdem remegett azt hittem összecsuklom. Castiel lassan haladt lefelé az arcomon, majd végig a nyakamon. Egy percre azt hittem, hogy megfog csókolni amikor ajkaival fölfelé kezdett indulni az én ajkaim felé. Akkor ellökte magát a szekrénytől és megindult kifelé, majd eltűnt az ajtón át. Csak néztem utána tágra nyílt szemekkel, elakadó lélegzettel.

Folyt köv :)

A második nap mindig jobb, mint az első... vagy mégsem?

Annyira lefoglaltak a Castiel körül forgó gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy egy motor suhan el mellettem kis híján magával sodorva. Meglepődve néztem fel az Ipodomból, amikor észrevettem, hogy az őrült motoros nem más, mint Castiel. Ki más is száguldozna reggel fél 8kor motorral? Ránéztem és a tekintetünk egy pillanatra össze akadt, úgy éreztem mintha kis elektromos szikrák pattognának közöttünk a szívem pedig őrült iramban indult meg verni, félő volt, hogy ha nem veszek levegőt mondjuk úgy még körülbelül 1 percig kiugrik a helyéről elszalad és kézen fogva viszi magával az eszemet is. Nagy nehezen sikerült el kapnom a fejem Castiel pedig gúnyos mosollyal az arcán tovább hajtott. Úgy éreztem a földbe gyökerezett a lábam és többet nem mozdulok el onnan. Addig ácsorogtam a betonhoz fagyva míg rá nem döbbentem, hogy már rég elkezdődtek az órák. 10 perccel a csengő után őrült rohamban estem be a terembe.
- Köszönjük, hogy a második napján megtiszteli az osztályt a jelentétével kisasszony- nézett rám idegesen Mr. Johnson a magyar tanár és kihúzta a nevem a naplóban.
- Elnézést csak feltartottak- néztem zavartan körbe. 16 szempár nézett rám kíváncsian.
- Rendben igyekezzen üljön le, többet ne forduljon elő- intett a helyem felé Mr. Johnson.
Sietős léptekkel mentem a helyemre ahol Rosa kíváncsian hajolt hozzám.
- Ugye minden rendben?- nézett rám aggódva.
- Persze semmi gond csak későn keltem fel- próbáltam az arcomra erőltetni egy mosolyt és reméltem, hogy nem remeg a hangom és elég hihető indokkal álltam elő. Na persze ő honnan is tudhatná, hogy már órák óta ébren vagyok. Gyorsan elő pakoltam a felszerelésem amikor éreztem, hogy valaki a székembe rúg.
- Na mi van új lány így próbálsz bevágódni a tanároknál? Mert ha igen elég rossz úton haladsz- nézett rám felvont szemöldökkel.
- Befejeznéd ezt?- néztem rá dühösen.
- Mégis mit?- kérdezett vissza tetetett döbbenettel.
- Ezt a szekálást- förmedtem rá indulatosan.
- Nem tudom miről beszélsz- villantott rám egy szívdöglesztő mosolyt, majd bedugta a fülhallgatóját. Dühösen előre fordultam majd megpróbáltam a tanárra figyelni. A nap viszonylag gyorsan eltelt, bár úgy érzem, hogy az info tanár szíve csücske nem én leszek. Sajnos nem sokat konyítok a 21. század modern technikájához, amit a fiúk örömmel cikiztek ki. Suli után egyenesen haza mentem. A ház néma volt az ürességtől. Ezek szerint anyu még dolgozik. Felmentem a szobámba, hogy felkészüljek a holnapi napra. Beadandót kellett írnom magyar órára (büntiből) a téli szüneti élményeimről. Hmm nem is tudom mivel jellemezhetném a téli szünetem. A szünet 80%-át olvasással töltöttem, a maradék időmben a szüleimmel síelni voltunk. Szóval nem túl nagy élménybeszámolóval készülhetek az órára. Úgy egy óra múlva zsibbadtan tápászkodtam fel az asztalomtól és elpakoltam a sulis cuccom. Mit csináljak? Töprengve néztem szét a szobámban. A költözés utáni zűrzavar kezdett helyre állni. A falamat vastagon borították a kedvenc együtteseim poszterei. A szobám közepén egy nagy lila szőnyeget helyeztünk el anyuval. Az asztalom tele volt papírokkal, a szekrényem roskadásig van pakolva a kedvenc könyveimmel. Leültem az ágyamra és felnyitottam a notebookom tetejét. Felléptem a közösségire és az osztályomból sokan írtak rám beszélgetni. Kezdtem egyre jobban érezni magam. Épp kilépné készültem, amikor felkérést kaptam. Kíváncsian léptem rá, hiszen senkivel sem kerültem közelebbi kapcsolatba az osztályon kívül, onnan pedig szinte már mindenki bejelölt. Szinte... Aztán abban a pillanatban ahogy megnyitottam oda fagytam az ágyhoz. Kapkodva szedtem a levegőt, a szívem hangosan vert, a gyomrom hatalmas csomóba állt össze. "Castiel ismerősnek jelölt". A csodálkozástól felszaladt a szemöldököm és óriásira nyílt a szemem. Gondolkodás nélkül elfogadtam a felkérést. A szívem a torkomban dobogott és száj tátva meredtem a notebookom képernyőjére. Bejelölt! Talán mégiscsak érdeklem. Reménykedve szuggeráltam a monitorom, hogy ugorjon fel a kis beszélgető ablak. De sajnos nem történt az amire vártam. Castiel ugyan bejelölt talán udvariasságból, de egyáltalán nem vette a fáradságot, hogy keressen. Hát erről ennyit gondoltam. Szívfacsaró érzés volt, de valahol számítottam rá. Ő olyan pasi, amilyen nő én soha nem leszek. Menő és tele van haverokkal, és jóképű, és lógnak rajta a lányok és... és... és valószínűleg inkább halna meg egyedül, minthogy egy ilyennel kezdjen ki, mint én. Hát ilyen az élet gondoltam elhúzva a számat. 16 évem alatt most vagyok először bele zúgva a egy pasiba az is a legeslegmenőbb... aki élvezetet érez abban, hogy engem cikizzen. Pedig már azt hittem végre bekerültem egy olyan helyre ahol befogadnak a többiek és megmarad az önbecsülésem. Erre jön Ő nagy Ő betűjével, a gyönyörű szürke szemeivel és a bunkó stílusával ami egyszerre dühítő és őrjítően vonzó. És fogja a remegő lábon álló önbizalmam és páros lábbal rúgja fel. Dühösen csaptam le a notebookom tetejét és oldalra dobtam a gépet. Elég volt Zoé! Térj észhez!! Üvöltött rám egy dühös kis hang belülről. Nem törhetsz össze, mert egy pasi bunkózik veled. Te is ember vagy, érző lény. És valóban igaza van. Teljesen leköt az, hogy magamat emésztem azon, hogy Castiel ott rúg belém ahol tud. Ebből elég volt! Holnaptól én is úgy sétálok be a suliba, hogy átnézek rajta. Nem érdekelnek a gúnyos megjegyzései, sem a lenéző szürke szempár, melybe ha bele nézek úgy érzem elnyel az Univerzum. Erős vagyok és nem érdekel az, hogy hány lány ugrálja körbe! Én nem állok be a sorba, nem leszek egy a sok közül vagy esetleg a következő. Belső hangocskám elégedetten hallgatta a monológom és közben elismerően bólogatott. Míg zuhanyoztam végig ezen járt az agyam. A forró víz lassan lazította el a testem, kimosta a fejem és úgy éreztem képes vagyok kikerülni Castiel lesújtó szavait. Vagy csak úgy hittem?...
 

Folyt köv :)

Álom

Kellemes érzés járja át a testem. Egy virágoskertben vagyok. Látom, ahogy körülöttem fehér rózsák és különböző színben pompázó margaréták virágoznak. Lassan haladok egy hosszú, elhagyatott úton, melynek végén egy vörös rózsákkal díszített hatalmas kapu áll. Arany színben ragyogó oszlopai karcsúan nyúlnak az ég felé. Átlépek rajta és egy téren találom magam, hol nincs egy lélek sem. A teret ugyanolyan gyönyörű vörös rózsák borítják körbe, mint a díszes kaput. A szemem a tér közepére téved, ahol egy finoman megmunkált padot látok. Ül rajta valaki, de a távolság miatt nem tudom beazonosítani. Elindulok lassan, de biztos lépésekkel felé. Mintha, egy mágnes húzna a pad irányába. Közelebb érve egy ismerős tekintetet látok. Ez Castiel! Meglát és elmosolyodik. A kezét hívogatóan nyújtja felém. Elfogadom a felém nyújtott kezet és leülök mellé a padra. Szürke szemei szinte izzanak és szikrát szórnak az arcában. Gyönyörű szemei ragyognak a fényben és sejtelmesen tekint rám. Lassan közelebb hajol és egy puszit nyom az arcomra. Meglepődve, de vérvörös arccal azt kérdezem, hogy ezt miért kaptam? Majd hirtelen elkezd örvényleni körülöttünk a tér, a pad úgy hánykolódik, mint hajó a viharos tengeren. Kiabálni akarok neki, hogy segítsen és ne engedje el a kezem. De ő csak halálos kacagásban tör ki és letaszít a padról. Engem pedig elnyel az alattunk gomolygó sötétség...

Riadtan kelek fel. Zakatoló szívvel és csapzott hajjal ülök fel az ágyon. Álmom utolsó foszlányai még ott lebegtek körülöttem. Mi ez az egész? Castiel? Az álmaimban? Teljesen elment az eszem. Tényleg nagyon utálhat, ha már képes lenne a sorsomra is hagyni, ha baj van. Úgy látszik túl élénk a fantáziám. Az agyam már rémálmokat kreál magától. Az órámra pillantottam. Negyed 3-at mutatott. Te jó ég! Még nagyon korán van. Nem kelhetek még fel. Zavartan vissza feküdtem, hogy megpróbáljak vissza aludni. Mint mondhatom a tervem csúfos kudarcot vallott. Zavartan, nyugtalanul hánykolódtam, a szívem hangosan dörömbölt a mellkasomban. Fél 6-kor már nem bírtam tovább és felkeltem. Rögtön a tükörhöz léptem. A látványtól hátra tántorodtam. Megrémültem saját magamtól. Szörnyen néztem ki az elmúlt éjszaka után. 

Hosszú hajam nagy csomókban állt, szemem alatt hatalmas karikák sötétlettek. Felkaptam a sulira szánt ruhám ami egyszerű volt, farmernadrág a kedvenc Skillet-es pólómmal. A lépcsőket kettesével szedve rohantam a konyhába.
- Jó reggelt kincsem, ilyen korán talpon?- nézett rám döbbenten anyu.
- Ööö igen izgatott vagyok nem tudtam aludni, elvégre ez a második napom- hebegtem zavartan.
- Jól van mit szeretnél reggelire?- simogatta meg a hajam gyengéden.
- Jaj anyu nem vagyok már 5 éves, ne rontsd el a hajam.- kaptam el a kezét. Hihetelen, hogy még most sem jött rá, hogy 11 évvel több vagyok, mint amennyinek gondol. - De azért palacsintát szeretnék juharsziruppal- néztem rá nagy csillogó szemekkel.
- Persze máris készítem- mosolygott rám szeretettel. - Mondtam, hogy apád hétvégén jön az üzleti útjáról?- nézett rám ragyogó arccal.
- Nem hiszem, hogy mondtad volna...- néztem rá elgondolkodva, közben az agyamban kutattam az után, hogy említette e már korábban.
- Akkor lehet kiment a fejemből, tudod a költözés az új munkahely minden időmet felemészti- mondta fáradtan- De végre apád hazajön és egy évig nem is kell elutaznia, hacsak nem jön közbe valami. Csinálhatnánk a hétvégén valami közös programot, kirándulás, vidámpark, állatkert? Mihez lenne kedved?
- Menjünk el mindenhova, olyan jó, hogy apu is végre hazajön, szörnyen hiányzik- mondtam tele szájjal, mert közben már a hatalmas ínycsiklandó palacsintám tüntettem elfelé.
- Jól van drágám akkor elmegyünk mind a három helyre majd később még beszélünk róla- fordult vissza a palacsinta sütőhöz, de láttam, hogy szinte majd kicsattan a boldogságtól. Szerettem anyut. Kivéve mikor óvodásként kezel. De ezt leszámítva nagyon jó anyavolt és sokban hasonlítunk egymásra. Ő is vékony volt, bár velem ellentétben az ő arcát a válláig érő teljesen göndör tincsek keretezték. Ugyanolyan vörösesbarna árnyalatú mindkettőnké, de az ő szeme gyönyörű csokoládébarna még az enyém olyan, mint az apué aranybarna, de leginkább sárgának tűnik és az arcomhoz képest hatalmas. Testalkatra és arcra anyura ütöttem, de a belső tulajdonságaim olyanok, mint apué. Mindketten imádunk kirándulni és szeretjük meglepni a másikat. Apu remek ajándékokat hoz és iszonyat jó kirándulásokat szervez, és örök romantikus stílus. Anyu asztala pedig a divat és a szeretet. Kiváló tinédzser kollekciókat tud kreálni, bár a kis ruha modell stúdiója ne futott még be, de én örülnék neki, ha egyszer híres lenne. Ő az akire felnézek, és ha bármi gond van az életemben megtud vigasztalni. Imádom a szüleimet.
Másfél óra múlva már az új sulim felé tartottam. Fülhallgatóval a fülemben elmerültem a gondolataimban. Nem tudtam Castielt kiverni a fejemből. Az álmom teljesen megzavart. Hogy lehet valaki ilyen arcátlanul bunkó mégis iszonyat jóképű? Ha csak felidézem az arcát már a kis pillangóim őrült repkedésbe kezdenek a gyomromban. Mi lesz velem ha meglátom? Széthullok. Hogy kelthet bennem ilyen érzéseket valaki, aki minden szavában lenéz és megaláz? Nem tudom mit rejteget ez a nap. De bizakodva lépkedtem a Sweet Amoris Gimi felé...
 

Folyt köv :)